Egészség, gyógyulás
azegész családnak!

Vérvételi eredmények 24 órán belül, vérvétel Szentendrén és Budapest

Teljes vérkép

A teljes vérkép az egyik leggyakoribb laboratóriumi vizsgálat, mégis sok tévhit él róla a köztudatban. Vérkép vagy nagyrutin?

Sokan úgy gondolják, hogy egy teljes vérkép az összes szervünk működéséről ad felvilágosítást.
Egy laboratóriumi szakdolgozó számára ugyanakkor a teljes vérkép csupán egyetlen vizsgálatot jelent, melynek lényege a vérben lévő ún. alakos elemek számán és arányain van. Egy teljes vérképből látjuk a vörösvérsejtek számát, a fehérvérsejtek számát, fajtáját, a vérlemezkék (trombociták) számát. Látjuk továbbá az alakos elemek százalékos arányát a teljes vértérfogathoz viszonyítva (hematokrit érték),valamint a hemoglobin értékét is. (A hemoglobin a vörösvérsejtek vastartalmú alkotórésze, mely az oxigén megkötéséért és annak szállításáért felelős.)
Így néz ki egy teljes vérkép:

Ezekből az eredményekből többek között vérszegénységre, vérvesztésre, kiszáradásra, a szervezetben lévő gyulladásos folyamatokra, a vérképzőszervekből kiinduló daganatos betegségre (leukémia),illetve egyéb vérképzőszervi betegségekre (csontvelő-elégtelenség) vagy véralvadási zavarok okára lehet következtetni. A fenti leleten szerepel a vörösvérsejt süllyedés eredménye is; ez nem szerve része egy teljes vérkép vizsgálatnak, de gyakran nézzük együtt. A süllyedés értéke magasabb lehet a következő állapotokban: fertőző betegségek, gyulladásos folyamatok, rosszindulatú daganatok, súlyos vérszegénység, vesebetegség, pajzsmirigy túlműködés. A vérvételt megkönnyíti, ha a vizsgálat előtt vizet iszunk egy pohár vizet, de egyéb folyadékoktól, például kávétól, teától rostos vagy szénsavas üdítőktől célszerű tartózkodni. A vérképünket ugyanis jelentősen befolyásolják az elfogyasztott élelmiszerek és italok, amelyek akár néhány órán belül is torzíthatják eredményeinket.

Bejelentkezés vérvételre Szentendrén vagy Budapesten:  06 20 984 6584

Munkatársaink hétfőtől péntekig, 07:00 órától 15:00  óráig fogadják hívását.